Amikor régebben mentünk, akkor finoman szólva sem voltunk elégedettek miután felálltunk az asztaltól. Akkor régen MAGUS versenyre neveztünk, az első kettő után nem erőltettük tovább. Lineáris csőkaland, kevés hely a szerepjátékra, még kevesebb a dolgok felfedezésére. Szóval nem túl jó tapasztalattal gazdagodtunk.
Már gondolkodtunk a korábbi szervezésekkor is, hogy ki kellene próbálni, mert ez más rendszer, meg első pillantásra is sokkal barátibb alapon megrendezett versenyről lenne szó a Hősök Hajnalán. Aztán végül is rászántuk magunkat, neveztünk, és tegnap reggel autóba pattantunk. Fél 10-kor hagytuk el Fehérvárt, egy óra múltán pedig már ott álltunk a Cantina Club előtt.
Az előzeteshez képest kis csúszással, valamivel 12 után vágtunk neki a kalandnak. Az első óra nagyjából az egymásra hangolódással telt mesélőnkkel és hatodikként hozzánk csatlakozott új társunkkal. Kisebb nehézségek árán de túljutottunk az első csatán, a húslényeken, és onnantól nem volt megállás, várt minket A Mélység Legyőzhetetlen Piramisa! Végigkúsztunk a járatokon, lejjebb ereszkedtünk, majd egy hatalmas terembe ereszkedtünk le a tőlünk telhető legnagyobb csendben, hallgatva a gerendákon lógó holtak figyelmeztetésére.
Az első feladvány igazi klasszikus volt, imádom az ilyen fajta fejtörőket. Elsőre úgy véltük, hogy a második számú ajtó lesz a helyes. Logikailag hibátlannak is tűnt. Aztán többiek elkezdték végigjárni a többi igaz-hamis variációt, amíg én tettem egy két betűs kitérőt (gy.k.: WC). Mire visszatértem, még nagyban tanakodtak, mire én benyitottam a kettes ajtón. Hiba volt. Villámkígyók szabadultak ránk, melyektől csak nagy nehézségek árán sikerült megszabadulni. Majd benyitottam a negyedik ajtón, ahol egy élőholt lovász gyakorlatozott a lovával. Megszólítottuk, és egész hasznos információkkal gazdagodtunk. Még egy kis üzletet is sikerült nyélbe ütni, szereznünk kellett négy új lábat az élőholt hátasnak, mert a sajátjai már elkoptak az évszázadok alatt, cserébe megkaptuk volna egy lenti terem kulcsát.
Visszatértünk aztán a központi szobába és újabb ajtón nyitottunk be, ahol egy belső szerveit vesztett hölgy feküdt. Halálpapunk, Chulok (legalábbis szerintem így kell írni) szépen összelegózta a hölgy bensőségeit tulajdonosuk testében, mire a nő testén található seb "mint egy mimózavirág" záródott össze. Megkönnyebbülését hamar felváltotta a halál megváltoztathatatlan állapota, mivel Birak, a félork elvágta baltájával azt a csövet, mellyel egy szoborba zárt démont táplált. A démonnal váltottunk pár szót, de nem jutottunk közös nevezőre, így újabb véres harc kezdődött, az egész játék során a legnehezebb. Csapásaink csak úgy záporoztak a kis korcsra, aki bár sérülten tántorgott elő a szobor romjai közül, pokoli szívósságról tett tanúbizonyságot és derekasan állta a fájdalmat. Mi az hogy állta? Vissza is verte ránk szenvedését, minden sikeres találatunkkal magunkon is sebeket ejtettünk. Végül nagy nehezen, de mi diadalmaskodtunk. Lepihentünk kicsit, hogy összeszedjük magunkat, és felfrissülve vágtunk neki az újabb megpróbáltatásoknak. Újabb ajtót nyitottunk ki, ahol élőholt gyerekek játszadoztak. Időnk túl becses volt ahhoz, hogy holmi évszázadok óta halott kölykökkel játsszunk, így hamar otthagytuk őket, bár pár ékkővel és később igen hasznos üveggolyókkal lettünk gazdagabbak. A talált üveggolyók segítségével képesek voltunk számunkra idegen nyelveket megérteni és beszélni, még a felsőbb hatalmak, sőt, a démonok nyelvét is.
Az utolsó ajtón benyitva egy folyosóra értünk, ami egy csapóajtóban végződött. Lementünk hát, és hamarosan újabb földalatti járatban találtuk magunkat. A járatba egy helyen egy másik, igen szűk oldalág csatlakozott. Kíváncsiságunk felülkerekedett józan eszünk felett, így hát előreküldtük Drow kószánkat, hogy préselje át magát a járaton és nézze meg, mi van arra. Hamarosan hangos kiáltozást hallottunk és egy pár csizmás láb jelent meg újra a járat elején. Egy grell-re bukkantunk, aki marasztalni akarta a sötét elfet vacsorára, így visszarántotta magához. Üggyel-bajjal átnyomakodtunk a szűk járaton, hogy segítsünk bajba jutott társunkon. A kezdeti ijedtség ellenére végül a grell nem állhatott ellen közös erőnknek, és hamarosan élettelen teteme feküdt csak lábunk előtt.
Visszakecmeregtünk az eddig használt járatba, és arra a közös megállapodásra jutottunk, hogy több oldaljáratot nem vizsgálunk meg, melyet a drow lelkesen támogatott. Nem csoda, szegény párát igen megviselték az eddig átélt harcok.
A szobában, ahová leereszkedtünk tűz, láva és káosz fogadott minket. Tiefling halállovagom otthonosan lépkedett a fel-felcsapó tűzkígyók között, átvéve a vezetést a csapat elején. Három démonnal találkoztunk, akik kihívtak minket egy birkózóversenyre. Ha ők nyernek, fizetünk fejenként egy aranyat, ha mi nyerünk, elmondják nekünk a titkukat, vagyis hogy hol találunk varázstárgyakat ezen az elfeledett helyen. Hamar kiderült, hogy ezek a fickók utálnak veszíteni. Mihelyt az elsőt félork barbárunk istenesen a földhöz teremtette elvesztették a fejüket, és nekünk támadtak. Mint kiderült, ez nagy hiba volt részükről, az utolsó életben maradt közülük elmondta végül, hogy mire számíthatunk a következő szobákban, majd futni hagytuk.
És itt hagytuk abba a játékot, ugyanis ekkor már negyed hetet mutatott az óra. A mesélők összeültek pontozni és rangsorolni, mi az időt addig egy polcon talált Star Wars kvízzel ütöttük el. Díjat végül nem nyertünk, de nagyon jól szórakoztunk, és jó szájízzel indultunk haza.
Csapatunk a NECROTIC fantázianévre hallgatott, a következő karakterekből állt:
- Heinrich von Totenland - Human Vampire, Totenland grófja, ki nemesi származása ellenére sem átallott velünk lemerészkedni a piramisba, sőt denevérré is változott!
- Birak - Half-orc Barbarian, aki nagyokat ütött, keveset beszélt, és még nagyobbakat ütött
- Ragon - Vryloka Warlord, aki bíztató szavakkal segített át minket a nehézségeken ("Mit szerencsétlenkedsz, harcolj!")
- Pelloth - Drow Ranger, aki a csaták jelentős részét "grabbed" állapotban töltötte, és elsőként látta meg a grell-t
- Chulok - Human Deathpriest, aki szakértelmével egy komplett sebészeti csodát hajtott végre
- Ranathon - Tiefling Blackguard, aki első támadásával kettévágott egy húslényt, és elfelejtett felszerelést vásárolni
Barátságos szervezés, folyamatos kommunikáció a csapatokkal, egy igazán jól megírt modul és egy jófej, profi mesélő. Így tudnám jellemezni a Hősök Hajnalát az általam megtapasztalt dolgok alapján. A következő alkalommal mesélni tervezek, ha van rá igény és lehetőség, kipróbálnám a másik oldalt verseny téren is.
Hazaérve Fehérvárra a napot egy két órás Edda-koncert zárta, megkoronázva ezzel a szombatot.
És mesélőnknek, Glowface-nek hála hősi küzdelmünkről egy pillanatkép is született, íme hát heroikus csatánk a félelmetes grell ellen:
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése