2011. október 26., szerda

Dragon Age - Hirtelen halál

Angliai kiruccanásom előtt, a KM engedélyével akkor egy prózaibb összefoglaló a tesztkalandról:
Benok, az Avvar harcos férfivá avatásához hősi, komoly tettet kellett, hogy véghez vigyen a törzs területén kívül, így került Ferelden fennsíkos területeire, ahol útját két elffel kötötte össze. Nevüket igazán nem jegyezte meg, nem ízlett nyelvének az idegen hangzás. Egy ereklyét bíztak rájuk a Káptalan képviselői, hogy juttassák el Völgyzúgó városába, ahol egy új katedrális épül. Már közel jártak a városhoz, de rájuk esteledett, elővigyázatosságból őrt állítottak, elsőként pont Benokra került a sor. Majd felébresztette a pagonyelfet (másik társa egy koszos városból jött), és nyugovóra tért. Álmából előbbi verte fel, jelezvén, hogy valakik közelednek feléjük, és nem békés szándékkal. Így hát az ifjú harcos megragadta kétkezes kardját és két öles lépéssel az elfek és a haramiák közé került.
Viszont a pagonyelf máshogy gondolta, és elrohanva Benok mellett rárontott a banditákra. A "barbár", ahogy az elfek nevezték, nem akart lemaradni, hangos csatakiáltással rárontott a legközelebbire. Első igazi harca lévén első két csapása nem talált célt, ám a harmadik támadás már súlyos sebet ejtett ellenfelén, majd rögtön a csapás után egy számszeríj lövedéke állt meg a fickó szemében a városi elf jóvoltából.
- És most hagyjatok aludni. - morogta Benok és visszafeküdt aludni.
Viszont a pagonyelf úgy érezte, hogy komolyabbak a sérülései, és mindenképp el akarta látni. A harcos ezt egy visszakezes pofonnal díjazta, a hosszúfülű orrából apró vérpatak indult útnak.
- Én szóltam...
Másnap az úton tovább haladva templomosok hullájára bukkantak, halálukat nem fegyverek, hanem tűz okozta. Miután mindent tüzetesen átvizsgáltak, de nem találtak használható nyomot, kissé furcsállkodva mentek tovább hőseink.
Estére megérkeztek Völgyzúgóba, látták a még befejezetlen katedrális körvonalait az ég felé nyúlni az alkonyi égen. El kellett ismerni, ha kész lesz, impozáns látványt fog nyújtani, ahogy a város fölé tornyosul a hegyoromról, ahová építették.
A csapat már nem akart felzarándokolni oda, így a főtéren lévő fogadóban szálltak meg. A törp kocsmárostól megtudták, hogy a templomosok, akiknek a hulláját megtalálták, egy boszorkánymestert kísértek a Kör tornyába. Ezekért a harcosokért a "Szentanya" küldetett, mikor tudomására jutott, hogy ki is valójában az új javas ember. Sikerült is elfogni, otthona azóta üresen áll. De ezek szerint sikerül kiszabadulnia...
Kényelmesen eltöltötték az éjszakát, majd reggel útnak indultak, fel a hegyoldalba vájt úton. Legnagyobb meglepetésükre egy árva lelket sem találtak a templomnál, kopogtatásukra senki nem felelt.
Kicsit megzavarodva tértek vissza a fogadóhoz, ahol a kocsmáros elmondta nekik, hogy márpedig lennie kell ott embernek, hisz' a "Szentanya" sosem hagyja el büszkeségét, az épülő katedrálist. Viszont az építője itt szállt meg a fogadóban, kottyantotta el. Benok felment az emeletre, és "begyűjtötte" az ifjú, kicsit páváskodó építészt. Tőle megtudták, hogy már pár napja nem ment fel dolgozni, és nem is küldtek érte.
Hőseink immár fegyverrel, felszerelkezve tértek vissza a hegyoromra. A kopogtatásra továbbra sem felelt senki, bentről pedig valami léptek zaját vélték kihallani az elfek. Benok megunván a várakozást hátrált pár lépést, és nekirohant az ajtónak, gyakorlatilag bedöntve azt. A főhajóban két csontváz téblábolt, az ifjú Avvar lendületből lerohanta az elsőt, egy suhintással majdnem kettészelve. Második csapására pedig szanaszét gurultak az öreg csontok. Mindez alatt társai is végeztek a másik élőholttal.
A hajó végében három ajtó nyílt: egyik egy raktárhelyiségbe, másik a "Szentanya" szobájába, ahol találtak egy naplót, Benok nem fordított rá túl nagy figyelmet, a pagonyelf csak belelapozott, és eltette a könyvet az iszákjába. A harmadik szintén valami raktárféleség lehetett a kegytárgyak számára, ott megint néhány csontváz várta őket, ezek már komolyabb erőt képviseltek, meg is viselte a csapatot a harc. Mindezek ellenére Benok magabiztosan lépett az innen a kriptába levezető lépcsőkre.
A lépcső egy nagyobb terembe vezetett, több mint fél tucat csontvázharcos várta őket. Ekkora túlerővel már nem bírtak, fokozatosan hátrálni kényszerültek és közben újabb és újabb sebeket szereztek. A pagonyelf hamarosan halálos sebet kapott, haldoklott, a városi elf vonszolta hátrébb, és próbált felfelé hátrálni a lépcsőn. Benok hátrapillantott társaira, majd megszorítva hű kardját, velőtrázó csatakiáltást hallatva az élőholtak közé vetette magát. Az első csontvázat egy ütéssel kettévágta, és azzal a lendülettel egy másikat súlyosan megrongált, de aztán több halálos szúrás és vágás zúdult az ifjú harcosra, és pallosa csörömpölve fordult ki élettelen kezéből...

4 megjegyzés:

  1. Ezek szerint az egyik elf túlélte. Ő elmenekült? A sztorit esetleg megpróbáljátok még befejezni másik csapattal?
    Tetszik, hogy pár csontváz ennyire kemény ellenfél tud lenni. Tudom, hogy mindig a Legenddel példálózom, de valahogy mindig abból jönnek a hasonló dolgok nekem. Ott a csoszogó zombik azok, akik lényegében szinte harcképtelenek (bár a kocka gonosz), de nagyon sokáig kell ütni őket és a mennyiség sok csatát eldönthet.
    RIP és hasonlóan izgalmas kalandot a következő karakternek :) .

    VálaszTörlés
  2. Igen, a városi elf megmenekült pagony társát cipelve a vállán, miközben a barbár hősiesen fedezte őket. A pagony elf elvérzett, miután a városi sikertelenül próbálta elállítani a vérzést.

    Folytatása nincs sztorinak, a Templomosok további lovagokat küldtek a városba, miután három társuk nem jelentkezett. A templomot porig égették, a földet sóval beszórták.

    VálaszTörlés
  3. Egyébként a gyengébbik csontvázat használtam, a zombik ennél is durvábbak. Ha újra mesélném a sztorit, biztosan gyengébb npc-ket alkalmaznék, a könyvben szereplők meglehetősen erősek.

    VálaszTörlés
  4. Remek beszámoló. Amúgy tényleg elég kemény csatákat lehet összehozni Dragon AGE-ben. Nálunk rendszerint földre kerül valaki, de karakterhalál csak egyszer volt (köszönhetően szerencsének és gyógyitaloknak). Többnyire csak a bérencek hullanak. :D

    VálaszTörlés