2012. január 3., kedd

Viszlát, D&D 4. kiadás!

Mint azt már az lfg.hu-n is hangoztattam régebben, úgy döntöttem, hogy szakítok a D&D 4. kiadásával. Itt most részletezem, hogy mik vezettek ide:
A legfőbb indok az volt, hogy brutálisan lassú. Ha körökre osztott stratégiát kívánok játszani, akkor otthon maradok és játszom mondjuk egy Heroes of Might and Magic pályát. Főleg magas szinten sok power és mágikus tárgy tulajdonságai meglehetősen kaotikussá teszik egy-egy játékos körét, és a szörnyek sem csak simán ütnek,. hanem van nekik is több fajta támadásuk, ilyen tulajdonság, meg olyan képesség. Ez mind-mind lassítja a játékot. És még örülhettem. hogy a játékosaim viszonylag gyorsan cselekedtek. Így gyakorlatilag még a legegyszerűbb találkozás is 45 perc volt. Nos, ennyi időt egy csatával nem kívánok elszúrni az általam mesélt kalandból, jobb szeretem inkább a mesére helyezni a hangsúlyt, még úgy is, hogy tulajdonképpen egy megadándzsönről van szó.
A másik ok, hogy szerintem elég nehezen súlyozható a találkozás a negyedik kiadásban. Mintaszerűen összeraktam, több szereplővel a találkozásokat, és elvileg néhánynak meg kellett volna izzasztania a csapatot, ehhez képest még a legnehezebbnek szánt harcot is gyakorlatilag simán letudták a srácok. Nincs bajom azzal, ha a játékosaimnak sikerélménye van, hiszen ezért mesélek, de azért egy kicsit heroikusabb csatákat vártam ezektől. És amit a Fen Hydra tud, mint solo monster, az egy vicc. A csata második felében, amikor a hidra már elvesztette életereje felét, akkor kicsit "felerősítettem". Gyakorlatilag kapott a támadásához, valamint kétszereztem a sebzését. Na, úgy már képes volt eltalálni a harcost néhányszor, és már gyógyítani is kellett rajta.
Szóval, összességében úgy döntöttem, hogy nem kell nekem ez a dög lassú rendszer, ami ráadásul inkább hasonlít egy MMORPG-hez, mint egy igazi szerepjátékhoz. Visszatérek a régebbi rendszerekhez. A megadándzsönt meg talán még megírom, valami más rendszerben.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése