2013. szeptember 28., szombat

Star Wars - A Mandalóriai Háborúk árnyékában (2. rész)

Túl rövidnek tűnő szabadságom alatt sor került a második felvonásra a Star Wars kampányból, és 8 hónap után végre élőben ülhettem le mesélni, hiányzott már. A karakterek ugyanazok, ezzel a felállással fog végigmenni a kampány.

Szóval a karakterek az aréna felé vették az útjukat, amely a Gödör nevű kantina belsejében épült fel. A csapat épp időben érkezett az esti párviadalok meghirdetéséhez. Két nő, egy Zabrak és egy ember csapott össze az első körben, meglehetősen középmezőny-beli rangadó, a ranglista 9. és 11. helyezettje harcolt. Végül némi meglepetésre a 11. helyezett Zabrak diadalmaskodott. A másik párbaj egy igazi derbi volt, a ranglista-vezető Wookie csapott össze a 3. helyezett Ithoriannal. Utóbbi versenyző nem kis döbbenetet keltett a csapat körében. Végül a Wookie ereje és rutinja diadalmaskodott, de a közönség egy izgalmas és kemény párbajnak lehetett szemtanúja.
Közben sikerült beszélniük Ajuurral, a hutt kegyesen megengedte, hogy beszéljenek vele, bár testőrei végig kéznél voltak. Megtudták, hogy Vin'del-nek hívják a twi'leket, aki mintegy két hete se szó, se beszéd lelépett, majd egy hete visszatért, összepakolta minden cuccát és eltűnt. Ez meglehetősen felbőszítette a huttot, hiszen a szerződéséből még mindig volt hátra fél év. Némi pénzt is hajlandó volt fizetni, hogy visszahozzák szakadár alkalmazottját, hogy milyen állapotban az már nem érdekelte. Sikerült rávenniük, hogy szétnézhessenek a twi'lek motelszobájában, hátha találnak valamit, ami megmagyarázza hová tűnhetett Vin'del. Végül a szemétledobó akna egy illesztésében lelt rá Lyle egy plasztik kártyára, amit Zaren segítségével sikerült is kipiszkálnia. A kártya egy "reülőjegy volt, mely az Onderonra szólt, az időpontja megegyezett Vin'del eltűnésével.
A csapat úgy következtetett (helyesen), hogy egy ekkora városban igen nehéz dolog megtalálni egyetlen személyt, így tervet eszeltek ki. Elhíresztelték a rosszabb hírű kantinákban, hogy "diszkrét fuvarozást" vállalnak, remélve, hogy sikerül tőrbe csalni Vin'del-t. Hamarosan jelentkezett is a twi'lek, egy személyes megbeszélést kérve a Racsni nevű rossz hírű krimóba. Nem volt mit tenni, Lyle vonakodva bár, de belement a dologba. Még volt egy fél napjuk, hogy megtalálják a rejtekhelyet, bízva abban, hogy a találkozó alatt meglovasíthatják a szkennert. Egy öreg ithoriai lomkereskedő hasznos információval tudott szolgálni, ugyanis a roncstelepen ahol ő guberálni árut beszerezni szokott úgy látta, hogy az egyik régi, használaton kívüli garázsba egy ideje új lakók költöztek. Hálájuk jeléül megvásároltak tőle egy igen rossz, de még menthető állapotban lévő datapadot, Kir szerint nem kevés munkával, de működésre tudja bírni. Így a duros és Zaren elindult felderíteni a roncstelepet amíg Yanec és Lyle az esti melóhoz szerzett be járműveket. Lyle magának egy gyors landspeeder "motort", míg Yanec egy "pick-up speedert" bérelt a szkenner elszállítására. A zabrak és társa útját is siker koronázta, ugyanis rábukkantak arra a garázsra ahol minden valószínűség szerint az ellopott szkenner lapul. Legalábbis a két gamorrean nehézfiú jelenléte erről tanúskodott.
Este Lyle szorongva bár, de elindult a találkahelyre míg a többiek a roncstelep felé vették az irányt. Yanec és társai látták Vin'del-t elindulni a város felé, kicsit kivártak, majd a garázsok tetején elindultak a kiszemelt hely felé. A nyitott bejárat előtt az egyik gamorrean grillezett épp valami patkányburgert, sajnos nem élvezhette ki utolsó vacsoráját, mert Yanec egy Force Grip segítségével elroppantotta a nyakát. Az élettelen test hatalmas csörömpöléssel döntötte fel sütőhelyet, a zajra kirontott a társa és egy trandoshan. A harc rövid volt és kíméletlen, természetesen hőseink győzelmével ért véget. Pechükre a trandoshan még tudta használni a komlinkjét, jelezve társának, hogy baj van. De a lényeg megvolt, a szkennert felpakolták a járgányra és a lehető leggyorsabban eltűntek a környékről.
Eközben Lyle a Racsniban megtalálta Vin'del-t és tárgyalni kezdtek, az ifjú minden időhúzási taktikát bevetett, hogy társainak elég ideje legyen visszaszerezni a Köztársaság tulajdonát. A beszélgetés közben egyszer csak a twi'lek elhallgatott, füléhez szorította komlinkjét, a szája pengevékonnyá keskenyedett és gyilkos pillantással nézett fel Lyle-ra. Rövig csend után elhangzott az a mondat, amit nagyon nem akart hallani a scoundrel: "Te is benne vagy." Lyle arcából a vér kiszökött, de megpróbálta az egyetlen dolgot ami szerinte kijuttathatja a csávából: mellébeszélt, adta az értetlent. Legnagyobb meglepetésére Vin'del egy darabig csak összeszűkült szemmel meredt rá, majd kiviharzott a kantinából. Az ifjú megkönnyebbült súhajjal roskadt vissza a székébe, ledöntve az előtte lévő ital maradékát.
A csapat Lundo műhelyében találkozott újra, megnyugodva konstatálták, hogy mindenki ép bőrrel megúszta az akciót. Így már nem volt akadálya, hogy a szkennert felpakolva a halott köztársasági katonáktól megörökölt transzportba elinduljanak a Wayland rendszerbe és telepítsék végre a felderítő egységet.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése