2013. január 17., csütörtök

Év eleji helyzetjelentés

Visszatérve Angliába már túl vagyok pár héten, vissza kellett rázódni a nagy karácsonyi ételhegyek és pihenés után. 2013-as terveim közül már kipiálhattam egyet, hiszen tegnap este sikerült befejeznem a Basic Fantasy RPG általam elvállal Kalandozás és Találkozások fejezetek fordítását. Ez nem kis örömmel töltött el, hiszen ez eddigi leghosszabb fordítási projektem amit önszorgalomból hoztam össze. A következő Blackmarsh lesz, Narmor ajánlására. Reményeim szerint a tél végére sikerül végeznem vele, nem hosszú anyag, ám most több dolog is le fogja kötni a figyelmem.
Barátaimmal úgy döntöttünk, hogy Google+ segítségével tovább szerepjátszunk, így nem maradok ki az összes otthoni játékból. A terv egy Shadowrun (2. kiadás) játék elindítása, de addig lehet, hogy egy-két kisebb ülésre is sor kerül. Mivel még életemben nem játszottam ezzel a rendszerrel ezért neki is álltam a szabálykönyv elolvasásának, most kimondottan kedvem van egy új, ilyen típusú világot kipróbálni.
Jövő héten reményeim szerint folytatódik a megkezdett Google+ Dungeons & Dragons 4. kiadás játék is, ha minden igaz azzal le is zárjuk kalandozásainkat Rivenroar kazamatáiban.
A klubban is felvetődött az igény rendszeres játékok kialakítására, mivel az utóbbi időben sosem játszottunk kétszer ugyanazzal a játékkal, szerepjátszani meg mindössze egyszer sikerült. Így valószínűleg egy-két héten belül meg fogunk beszélni egy menetrendet, és ha minden igaz, akkor havonta legalább egyszer sor kerül egy játékra. Én elvállaltam egy kampány elindítását, majd a többiek igényére bízom, hogy mibe fogok bele, szerencsére most több kampány alapja is fel van vázolva néhány papírdarabra. A három választási lehetőség jelenleg: AD&D 2. kiadás (egy kis Forgotten Realms kalandozás a Kardparton, valószínűleg Vízmélyével a központban), Star Wars Saga Edition (a mandalóriai háborúk idején kis gerillaharc), és végül egy új World of Darkness (tisztán halandós sztori, de ha bejön akkor később átcsaphat Hunter-be vagy Vampire-be). Ezek közül az egyiket majd barátaimnak is szívesen elkezdem lemesélni, ha lesz rá igény, nem szeretném ha bármelyik is kárba veszne.
És mindezek mellett még a kelta RPG-ről sem tettem le, de most férfiasan megvallom, gyakorlatilag semmit nem sikerült vele haladnom. Bízom benne, hogy azért arra is jut majd időm a munka és az edzések, meccsek mellett.
Szóval jelenleg ez a helyzet itt kint 2013 januárjának közepén, lehetőség jelenleg sok van, játék egyelőre viszont annál kevesebb, remélhetőleg a következő hetekben ez változni fog már.

4 megjegyzés:

  1. Röplabdázom, most szerencsére két egész jó színvonalú bajnokságban is játszom.

    VálaszTörlés
  2. Szuper! :) Gratulálok a fordításhoz, bizonyára nagyon vagány lesz a magyar BFRPG! :) S hajrá a projektjeidhez! :) Bevallom őszintén én ADnD-s játékbeszámolókat olvasnék szívesen :P, már csak azért is, mert magam sosem játszottam vele.

    VálaszTörlés
  3. Nagyon szeretnék több beszámolót írni, és tervezek is mesélni egy AD&D kampányt, de egyelőre sajnos még nem tudom, hogy a fenti három közül melyiket kezdem el leghamarabb mesélni. Nagyon remélem, hogy sikerül egy jó kis ritmust kialakítani ebben az évben a játékhoz és akkor kicsit több beszámoló is felkerülhet ide. :)

    VálaszTörlés