2012. december 3., hétfő

Ranathvan romvárosa - Újratöltve

Még otthon kezdtem el mesélni egy D&D 4th Edition kampányt, melynek központja Ranathvan ősi romvárosa volt. Most ezt tervezem újraéleszteni, és tisztességesen megírni kampányként, remélhetőleg sikerül egy olyan helyszínt alkotnom, ahol más csapatok is kalandokat lelhetnek, ha sikerül majd végigmesélnem itt és utána PDF-ben elkészíteni modulként.
Ezt a kampányt az internetes társaimnak tervezem lemesélni az új év kezdetével, párhuzamosan a Scales of War kampánnyal, ezzel kicsit tehermentesítve a mesélőt. Felváltva fogunk majd mesélni, ha minden jól megy majd.
Terveim szerint a várost zónákra osztom, és így "feldarabolva" alakítom a karakterek várható szintjéhez. Ez otthon elég jól bevált, már ameddig jutottunk a játékkal, remélhetőleg az egész városon keresztül megoldható lesz. Szerintem igen, mivel ahogy a csapat halad a város szíve felé, úgy lesz egyre nagyobb a kihívás. 
Ranathvan romvárosa gyakorlatilag egy óriási megadungeon lesz, amely a mocsárban indul az zöldfülű karakterek számára, és a város ősi kazamatáiban ér véget egy ősi rettenet legyőzésével. 
Ezzel úgy néz ki, hogy 2013-ban két csapatnak mesélek majd, egyiknek ezt, másiknak pedig egy AD&D kampányt, melyről már korábban írtam. Játékosként pedig remélem, hogy minél több új rendszert kipróbálhatok majd, és sikerül érdekes beszámolókat írnom majd róluk.

Tegnap egy újabb játékot sikerült a klubban kipróbálnom, egy gyors Bang! után játszottunk egyet a The Red Dragon Inn nevű játékkal, és el is határoztam, hogy amint tudok, beruházok rá. Zseniális játék, afféle "Fantasy Drinking Game", melynek alapszituációja, hogy a csapat visszatért legutóbbi küldetéséről, és most ülnek az ivóban és tisztességes ivászatba kezdenek. Az győz aki utolsóként marad talpon, és ennek érdekében különféle kártyákkal lehet a társakat szívatni. Kiesni úgy lehet, hogy a karaktert kiüti az alkohol vagy elfogy a pénze. Szerintem zseniális a játék, óriásiakat lehet rajta röhögni. Az élvezetet külön növelte még, hogy én nyertem meg a játékot, bár ez papírforma eredmény volt, hiszen én voltam a törpével. 

Remélhetőleg még ebben az évben sikerül elindítani az AD&D kampányt, és játékosként is sikerül egy kampányban részt vennem. Egyelőre egy Pathfinder egylövéses játékban játszottam, és megtetszett a rendszer, eddig még sosem játszottam ezzel a játékkal. Talán rá lehet beszélni a mesélőt, hogy kezdjen valami hosszabb mesébe.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése